Az alföldi búbos kemence, ha befűtötték, utána egész nap, sőt reggelig is melegített, de nem annyira, mint a mai hősugárzók, amiknek nem is ajánlatos ezért sokáig a közelében lenni, hanem épp csak olyan mértékben, hogy vele érintkezve, kellemesen, túlhevülés nélkül lehetett tölteni az év hideg napjait. A búbos kemencén régen aludtak, hozzádőlve üldögéltek, átölelve melegedtek nála – szeretni is jobban szerették, mint a modern fűtőtesteket szeretni lehet.

A búbos kemence végigkísérte az ember életét: mást tudott adni a gyereknek, mást a felnőttnek és az öregembernek, ami a kemence búbja körüli ülő-fekvőhelyekben és használatuk életkor szerinti rendjében is tükröződött.

Legtöbb melegítésre, természetesen, leginkább a gyerekek és az idősek szorultak. A kemence teste és a hátsó fal közötti zugot, amit hívtak kuckónak, kucónak, vagy máshol sutnak – az ő számukra alakították ki. A kemence építésekor a kuckó méretének megszabásához odagondolták a gyerekeket, akár négyet vagy többet is, akik telente ott aludni fognak a derékaljon vagy bundán. A kuckó azonban nemcsak alvóhelye volt a kicsiknek, hanem külön kis háza, játszó-, vagy búvóhelye, ha éppen rosszalkodás miatt keresték. Mikor a felnőtteket zavarták, oda volt szokás küldeni őket: Kuckóba, gyerök!
Ha kuckót nem gyerek foglalta el, a család öreg tagja aludt ott rendszerint.

A búbos kemencének volt egy egyszemélyes ülőhelye is az ajtó felől, ahová viszont nem mindig szerettek a gyerekek ülni – tudniillik akkor, amikor odaparancsolták őket a felesölőre vagy duzzogóra, és ott veszteg kellett üldögélniük büntetésből. Ez a rendes nevén kispadkának, vagy tőciknek, póciknak is hívott ülőhely, egyébként, az öregek helye volt rendesen, ahol naphosszat elüldögéltek, dolgozva valamin vagy csak az ablakon nézelődve, el is szunyókáltak ott időnként a kemence búbjának dőlve. Csúfneve is volt innen a kispadkának: vénasszonypöfögő.

A felnőttek helye a kemencénél a búbot körbefutó padka volt, ahol hidegebb időben a hátukat a melegítő kemencének döntve ültek. Az asszonyok, ha benti ülőmunkájuk volt, fonás, stoppolás, vagy tollfosztás, például – azt rendszerint a padkán végezték, a férfiak pedig többnyire a kinti munka után ültek oda melegedni.

A kemencén a macskának is akadt hely, ahol általában háborítatlanul aludhatott: a kemence konyhai falhoz csatlakozó válla. De gyakran a kemence tetejére is letelepedett – ahova egyébként, a tiltás ellenére a gyerekek is felmásztak, ami nem volt veszélytelen dolog, és előfordultak balesetek.

Rendes háznál a búbos kemence a melegedők gyakori érintése ellenére sem volt rendetlen. A kemence körüli egyéb feladatok mellett ugyanis, a házi asszony a piszkolódó részeket hetente meszelte, nagy ünnepekre pedig az egész kemencét szokás volt újrameszelni.